Matrend

cropped matrend magazin.png

A BMW-nek több mint két évébe telt, mire felismerte a fékrendszer hibájának súlyosságát, ami várhatóan közel egymilliárd eurós költséget jelent majd a vállalatnak – jelentette a Bloomberg. Névtelen források elmondása szerint a problémát egy Magyarországon található gyárhoz vezetik vissza, ahol a Continental autóalkatrész-gyártó által szállított hibás fékrendszereket gyártották.

A BMW-hez 2022 júniusában kezdtek érkezni panaszok a hibás fékekről, de a cég csak 2023-ban jött rá, hogy akár 1,5 millió autóban is előfordulhat a probléma. A visszahívás alapját képező alkatrész a Continental által kifejlesztett, modern brake-by-wire rendszer, amely elektronikus impulzusokat használ a hagyományos hidraulikus technológia helyett.

A hibát kivizsgálva kiderült, hogy egyes járműveknél a rendszer nem aktiválódott teljesen, ami különösen a fizikailag gyengébb vezetők számára jelentett komoly veszélyt vészhelyzetben, mivel nehezen tudtak elég erőt kifejteni a megfelelő fékezéshez. A Continental a hibát egy magyarországi üzem gyártási körülményeire vezette vissza, ahol a fékek áramköri lapjait nem megfelelően tiszta környezetben állították elő, így por és foltok kerültek az alkatrészekre, amelyek rontották a rendszer hatékonyságát.

Bár a fékhibák miatt nem jelentettek baleseteket vagy sérüléseket, a visszahívások és a javítások várhatóan hosszú hónapokat vesznek igénybe. A BMW szóvivője szerint időbe telt felmérni a visszahívás mértékét és annak pénzügyi következményeit, valamint több piac szabályozó hatóságával is egyeztetniük kellett a helyzet kezeléséről.

via telex.hu

Facebook hozzászólás
Ha tetszett a cikk oszd meg ismerőseiddel
Pin Share

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial