Matrend

cropped matrend magazin.png

“Az általam kitűzött cél egyértelmű volt: világcsúcsot akartam dönteni, még pontosabban mélyebbre akartam merülni, mint bárki korábban. A Bazilika és az Országház kupolája mindkettője 96 méter magas. Számomra nincs is szebb cél, mint elképzelni, hogy képzeletben a feje tetejére állítom ezeket az épületeket, és a tengerbe helyezem őket, majd leúszom a tetejükig” – mondta Korok Fatima 2021-ben a 24.hu-nak.

A szabadtüdős merülés magyar csúcstartója most már világrekorder is, mivel elérte és túlszárnyalta a fent említett célt. Hondurasban, a Vertical Blue nevű versenyen 102 méter mélységig merült.

Korok Fatima mindössze 1 perc 52 másodperc alatt jutott le 102 méterre, majd visszaútja közel 2 percig tartott. Így összesen 3 perc 47 másodpercet töltött a víz alatt egyetlen levegővétellel.

Korábbi interjújából ismerjük azt a szabályt, amit a felszínre érkezéskor betartania kellett:

“A szabályzat szerint a sikeres merüléshez kontrolláltan kell viselkednem. Amikor felbukkanok a felszínen, 15 másodpercem van, hogy bemutassam a kötelező protokollt. Először le kell vennem az orrcsipeszt, majd jelezni a búvárok által megszokott “minden rendben” jelet, végül angolul be kell mondanom: I am okay! Ezután meg kell mutatnom a mélység elérését igazoló címkét, és ha a versenybíró felemeli a fehér kártyát, akkor tekintik sikeresnek a merülést.”

A videón 2:51:30-nál látható a merülés.

“A merülés nagyon élvezetes volt, úgy éreztem, minden alattam volt kontroll alatt, bár az eredeti tervezettnél öt másodperccel rövidebbre sikerült. Tudom, hogy az idő soknak tűnhet, de ez az én stílusom, ilyen módon szoktam merülni. Szeretném megköszönni a támogatást a szponzoromnak és a családomnak. Anya, apa, sikerült! És hálás vagyok mindenkinek, aki szurkolt nekem. Ez egy hatalmas dolog, szinte elsírom magam” – nyilatkozta az új világcsúcstartó.

via 24.hu nyomán / borítókép: MediaWiki

Facebook hozzászólás
Ha tetszett a cikk oszd meg ismerőseiddel
Pin Share

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial