Matrend

cropped matrend magazin.png

Szlovákia tervezi a négynapos munkahét bevezetését – jelentette ki Robert Fico a davosi Világgazdasági Fórumon. A szlovák miniszterelnök hozzátette, hogy először csak kísérleti jelleggel kívánják bevezetni a változást. A szakszervezetek üdvözlik az elképzelést, míg a szlovák munkaadók felháborodtak.

Robert Fico elmondása szerint Szlovákia azon országok közé tartozhat, amelyek hamarosan kipróbálják a négynapos munkahétet, először természetesen csak kísérleti formában. A kormányfő megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban a cégek hozzáállása a kérdéshez fokozatosan megváltozott. A világjárvány előtt sokan elutasították a munkahét lerövidítését, de az otthoni munkavégzés elterjedése miatt a munkaadók hozzáállása rugalmasabbá vált.

A szlovák Szakszervezetek Szövetsége tavaly már felvetette a témát, és elnöke, Monika Uhlerová szerint nem az a kérdés, hogy rövidül-e a munkaidő, hanem az, hogy milyen formában lehetne ezt megvalósítani. A szakszervezetek a rövidebb munkahétet stresszcsökkentésnek, a termelékenység növekedésének, a munkavállalói elégedettség és lojalitás növekedésének, valamint az emberek testi és lelki egészségére gyakorolt pozitív hatásnak tartják.

Ugyanakkor a szlovák munkaadók nem támogatják az elképzelést. Álláspontjuk szerint a négynapos munkahét tovább súlyosbítaná az már létező problémákat. Martin Hošták, a Munkaadók Szervezetének főtitkára szerint jelenleg Szlovákiában több mint 82 ezer munkavállaló hiányzik, így a munkaadók nem tudják hosszú távon betölteni a számos üres állást. A munkaidő csökkentése tovább növelné a munkahelyekre nehezedő nyomást, és a cégeknek még nagyobb nehézségeik lennének a foglalkoztatással. A munkaadók azt is állítják, hogy a munkanapok számának csökkentése miatt nem tudnák teljesíteni a megrendeléseket a szükséges időben és mennyiségben, ami vevők elvesztésével járna, és ezáltal versenyhátrányba kerülnének más országokkal szemben, ahol nincs négynapos munkahét.

Egyes vállalatok azonban már kipróbálják a négynapos munkahétet, anélkül, hogy csökkentenék a munkaidőt. Például a holland NN biztosító és nyugdíjtársaság Szlovákiában már 2021 januárjától bevezette a kísérleti projektként működő négynapos munkavégzést, amely a mai napig sikeresen működik

via penzcentrum.hu

Facebook hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük