Matrend

cropped matrend magazin.png

Egy férfi, akit tévesen ítéltek el fosztogatás és gyilkosság miatt, 48 évig ült ártatlanul börtönben. Glynn Simmons, most 70 évesen szabadult ki a rácsok mögül.

A 1975-ös edmondi eset kapcsán Simmonsot életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, miután két elkövető kirabolt egy kisboltot és fejbe lőtte az üzlet eladóját. A hatóságok eredetileg másik két férfit gyanúsítottak, akik korábban is elkövettek egy bűncselekményt, de végül mégis Simmons lett az elítélt, mivel részt vett az eseményekben, amiben a másik két férfi is szerepet játszott.

A most 70 éves Simmons társát már 2008-ban kiengedték a börtönből feltételesen szabadlábra. Az ügy fordulópontját olyan bizonyítékok hozták, amelyeket korábban az ügyészek nem adtak át az ügyvédnek. Kiderült, hogy egy tanú, aki fontos vallomást tett az ügyben, maga is belekeveredett a történetbe. Ezen új bizonyítékok alapján Simmons ártatlanságát sikerült bebizonyítani.

Simmonst most kedden mentették fel, és 48 év után először érezhette újra szabadnak magát. Májrákkal küzd, és a téves ítélet miatt jelentős kártérítést igényelhet, amely forintban számolva több mint 60 millió lehet. A szabadulása után gyűjtést szerveztek számára, hogy fizethesse a szükséges kezeléseket.

via blikk.hu

Facebook hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük