Matrend

cropped matrend magazin.png

A statisztikák azt mutatják, hogy a legtöbb hazai cég nem tudja lekövetni az infláció mértékét a dolgozói bérekben.

A Központi Statisztikai Hivatal az üzleti szférában 17,8 százalékos átlagos bérnövekedést jelentett 2023 első félévben. A Francia-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a gazdaság minden ágában, a tagvállalatai körében elvégzett szeptemberi tanulmánya azonban azt mutatja, hogy a felmért vállalatok béreikben nem tudják követni az inflációt – írja a Portfolio.

Mint írják, az elmúlt években a magyar munkavállalók hozzászoktak, hogy a bérük az infláció felett nőtt. Ez ebben az évben megszakadni látszik. Idén a minimálbér és a garantált bérminimum 16, illetve 14 százalékos emelése sem követte az inflációt.

A mikro-, kis- és középvállalkozásoknál ugyanakkor a verseny miatt egyre több munkáltató kénytelen minimálbérnél nagyobb bért bejelenteni. A dolgozók egyre inkább elvárják ezt, hiszen szabadság alatt is teljes bért remélnek, a táppénz és a nyugdíj kérdése, banki hitelfelvételhez is magasabb bejelentett jövedelem kell: mindez egyre több munkavállalót érdekel, amelyet komoly cégeknél dolgozva meg is kapnak. Az ő esetükben is nagyobb kimutatott bérnövekedés figyelhető meg.

De mi a helyzet konkrétan a bérekkel? Az infláció, az energia- és alapanyagárak robbanása, a forint fel-alárohanása, a vásárlóerő csökkenése bizonytalanná tette a vállalatok gazdálkodását, ergo munkaerő- és munkabér-gazdálkodását is.

A magyar gazdaság Európa második legnyitottabb gazdasága, ahol az export és import szerepe meghatározó. Ha nem tudja a cég belőni, hogy egy euróért 430 vagy 380 forintot fog kapni, vagy mennyit kell fizetni érte, akkor nagyon könnyen vékony jégen találhatja magát. Azok a szektorok, ahol a fluktuáció jellemzően magas, legyen az a vendéglátás, turisztika vagy az üzleti szolgáltató központok, ott sokkal jellemzőbb a magas, inflációt követő bérnövekedés.

A budapesti éttermi árakban ez vissza is köszön, hiszen a rezsiköltségek mellett a bérrobbanás is nyomot hagy az étlapon szereplő árakon.

A Portfolio által közölt tanulmány szerint összességében azonban megállapíthatjuk, hogy jellemzően a cégek mindössze egy béremelést hajtottak végre ebben az évben, 11 és 20 százalék között. Ritka az, aki megengedhette magának a második emelést. Azok a cégek sem tudják, vagy akarják az inflációt lekövetni a bérekben, amelyek rekordévet fognak zárni, mert bizonytalanok a 2024-es jó eredményben.

A francia kamarai felmérésében résztvevő cégek közül tízből hat adta teljesen vagy részben a kedvezményes cafetériakeretet a dolgozóknak, elismerve és támogatva az alkalmazottakat az Európa-bajnok inflációs

via blikk.hu nyomán / illusztráció freepik.com

Facebook hozzászólás
Ha tetszett a cikk oszd meg ismerőseiddel
Pin Share

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial