A Belügyminisztérium közölte az RTL Híradóval, hogy jövő januártól az ápolási díj alapösszegét hat százalékkal emelik. Azok, akik otthon ápolják a tartósan beteg hozzátartozójukat, az illető betegségétől függően legfeljebb havi bruttó 82 ezer forintot kapnak, míg más hozzátartozót ápolók esetén a támogatás akár csak 45 ezer forint is lehet.
Az ápolási díj legalacsonyabb összege az év elejétől bruttó 2700 forinttal emelkedik.
Magyarországon több mint harmincezer ember gondoz otthon tartósan beteg családtagot. Az otthoni ápolásban részt vevők régóta küzdenek azért, hogy a kormány elismerje ezt a tevékenységet és emelje az ápolási díjat. Eddig sikerült elérniük, hogy a gyereküket otthon gondozók legalább minimálbért kapjanak.
A Belügyminisztérium korábban indokolta az eltérést azzal, hogy a szülők évtizedekig nem tudnak visszatérni a munkaerőpiacra a gondozás miatt. Most pedig azt hangoztatták, hogy az önellátásra képtelen gyermekek ápolása nagymértékben befolyásolja a családok működését.
A tárca szerint az adatok azt mutatják, hogy más családtag ápolása nem tart egész életen át, és mellette, ha korlátozottan is, de lehet dolgozni.
A Magyar Államkincstár adatai szerint átlagosan 5,2 évig folyósítják az ápolási díjat. Az érintettek azonban azt állítják, hogy sokszor évtizedeken át kell ápolniuk egy szülőt vagy házastársat.
Egy petíció több mint tizennyolcezer aláírót gyűjtött már össze, hogy azok is kapjanak legalább minimálbért, akik más beteg családtagot ápolnak otthon. Az eddigi erőfeszítések nem hozták meg a várt eredményt.
via 24.hu / illusztráció wikimedia