Matrend

cropped matrend magazin.png

A Győri Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú eljárásban a nő büntetésének súlyosítását kezdeményezi, aki éveken át nem védte meg lányát nevelőapja szexuális bántalmazásától. Az első fokon eljáró Tatabányai Törvényszék kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt két év börtönbüntetésre ítélte a nőt, a végrehajtást négy évre felfüggesztve.

A törvényszék a nevelőapát folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 11 év fegyházbüntetésre ítélte és eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek részeként 18. életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba.

A férfi és a nő 2013-ban kötött házasságot, közös gyermekük is született. Együtt nevelték a nő korábbi kapcsolatából, 2003 októberében született lányát is. A férfi 2014-től, amikor a gyermek még nem töltötte be a 12. életévét, szinte napi rendszerességgel szexuális cselekményt végzett vele.

Előfordult, hogy a kislány alvó állapotát használta ki, de 2016-tól már erőszakot is alkalmazott a lány ellenállásának leküzdése érdekében.

A férfi megparancsolta a lánynak, hogy ne beszéljen senkinek a történtekről, de a gyermek számos alkalommal elmondta azt az édesanyjának, aki azonban nem hitt neki. Amikor a lánya segítséget kért tőle, testi fenyítésben is részesítette.

A nő ezen túlmenően testileg és lelkileg is elhanyagolta a lányát, nem gondoskodott arról, hogy iskolába járjon, érdektelenséget mutatott sorsával, problémáival kapcsolatban. A szülők magatartása miatt a kislány érzelmi, erkölcsi fejlődése sérült.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség szerint a férfi büntetése kellően szigorú, azonban a nőé enyhébb, ezért indítványozzák a másodfokon a büntetés súlyosítását.

via 168.hu

Facebook hozzászólás
Ha tetszett a cikk oszd meg ismerőseiddel
Pin Share

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial