Az Átlátszó nevű médium rábukkant egy hirdetésre, amely szerint a Seagull (Sirály) MRD nevű luxusjacht már május óta várja új gazdáját. A hajó egy 2020-ban épített, 50 méter hosszú luxusjacht, amely 33 millió euróért, azaz a jelenlegi árfolyamon 12,9 milliárd forintért vásárolható meg. A jacht a magyar közéletben már tavaly is feltűnt, és kiderült, hogy különböző cégeken keresztül Szijj László, egy kormányközeli üzletember a tulajdonosa.
Az új hirdetésből több részlet is kiderült a jachtról. Például az, hogy a hajó 4000 tengeri mérföldet tett meg, és 660 óra van a motorban. A fedélzeten 12 férőhely található, hat kabinja van, valamint két úszómedence is rendelkezésre áll, ha a társaságnak kedve támadna lazítani.
A lap megpróbálta megkeresni Szijj László egyik cégét, hogy miért döntöttek az eladás mellett, de nem kaptak választ. Szijj László cégcsoportjának zászlóshajója, a Duna Aszfalt Zrt., tavaly 214 milliárd forintos forgalmat bonyolított le.
Említést tett az Átlátszó arról is, hogy tavaly ősszel egy másik, a NER-hez köthető jacht is eladásra került, amelynek fedélzetén többek között Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere is megfordult. Az említett jachtot 14,9 millió euróért vásárolták meg.
via telex.hu nyomán / illusztráció pxhere.com