Az angol bíróság egy aktivistát féléves börtönbüntetésre ítélt, aki a Just Stop Oil nevű környezetvédő szervezet tagjaként részt vett egy tüntetésen. A 57 éves Stephen Gingell az első olyan személy lehet, akit az új törvény alapján ítéltek el, amely büntethetővé teszi azokat, akik beavatkoznak a “kulcsfontosságú nemzeti infrastruktúrák” működésébe.
Az új jogszabály tilt minden olyan cselekményt, amely megakadályozza a nyomdák, az erőművek, az olaj- és gázkitermelő vagy -elosztó helyek, a kikötők, a repülőterek, a vasutak és a közutak “bármilyen mértékű használatát vagy üzemeltetését”. Ennek értelmében akár 12 hónapos börtönbüntetés is kiszabható.
Gingell az egyik 40 támogató közül volt, akik az észak-londoni Holloway Roadon tüntettek november 12-én. A bíróság hat hónapra ítélte a férfit, aki már novemberben bűnösnek vallotta magát. A Just Stop Oil szervezet 2022 óta kampányol az Egyesült Királyság kormányához fordulva, hogy állítsák le az összes új fosszilis tüzelőanyag kitermelését.
A törvény bevezetése óta 470 klímaaktivistát tartóztattak le összesen 630 alkalommal, és ezeknek a letartóztatásoknak a közel felét az új törvény alapján hajtották végre. A szervezet szóvivője szerint a törvény elfogadására az olaj- és gázlobbi nyomására került sor, és azóta a kormány már a közutakon való gyaloglást is illegálisnak nyilvánította. A bíróságot kritizálva az emberi jogi szervezet, a Liberty, úgy véli, hogy az ítéletek szükségtelenek és drákóiak, és az új törvény az emberek tiltakozási jogát veszélyezteti.
via 24.hu