Matrend

cropped matrend magazin.png

Szerdán a Zalaegerszegi Törvényszék két év felfüggesztett börtönbüntetésre és tízmillió forint pénzbüntetésre ítélte azt a szülészorvost, aki a magánpraxisában kezelt betegeit a kórházban is pénzért látta el asszisztensével. Az orvost öt évre eltiltották a foglalkozásától is, az asszisztense pedig hasonlóan felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A vád szerint a szülészorvos 2021-ben a magánpraxisába tartozó páciensei egy részét a kórház ultrahangos vizsgálóhelyiségébe rendelte be, ahol pénzért látta el őket. Az orvos rendszeresen hívta be a betegeket a kórházba a saját munkaidején belül, pénzt kért és fogadott el a vizsgálatokért, melyeket az asszisztens is asszisztált, miközben semmilyen jogviszonyban nem állt az egészségügyi intézménnyel. A vádiratban 37 esetet sorolnak fel, ahol több mint 1,4 millió forintot vettek át.

Az ítélet szerint az orvost 37 rendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt marasztalták el. Az orvosra két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönt, tízmillió forint pénzbüntetést és öt évre szóló orvosi foglalkozástól való eltiltást szabtak ki, valamint 1 millió 450 ezer forint vagyonelkobzást rendeltek el vele szemben. Az asszisztens bűnsegédként egy év, de két esztendőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az ítélet nem jogerős, mivel mindkét vádlott fellebbezett.

via 24.hu

Facebook hozzászólás
Ha tetszett a cikk oszd meg ismerőseiddel
Pin Share

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial