Matrend

cropped matrend magazin.png

Egy férfi véletlenül 367-szeresét kapta meg a járandóságának, miután a volt munkaadója tévedésből euróban utalta el neki a 92 ezer forintos fizetését tavaly tavasszal. A férfi nem volt hajlandó visszautalni a pénzt, így a Somogy Vármegyei Főügyészség vádat emelt ellene.

A vádlott a próbaidő alatt dolgozott egy kaposvári cégnél, majd munkaviszonya megszűnt. A munkáltató tévedésből euróban utalta át neki a járandóságát, amelynek értéke meghaladta a 34 millió forintot. A cég rövid időn belül észlelte a hibát, és felvette a kapcsolatot a férfival a pénz visszautalása érdekében. A vádlott azonban azt állította, hogy nem fér hozzá a bankszámlájához, ami nem volt igaz.

Később kiderült, hogy a vádlott levette a pénzt az osztrák bankszámláról és egy másik bankszámlára utalt 6 millió forintnak megfelelő eurót. Az ügyészség jogtalan elsajátítás vétsége miatt vádat emelt ellene, és azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje pénzbüntetésre és kötelezze a kár megtérítésére. A főügyészség az osztrák hatóságok segítségével sikerült befagyasztatni a számlát, így a kaposvári cég visszakaphatta a mintegy 28 millió forint értékű eurót.

via 24.hu nyomán / illusztráció Wallpapeerflare

Facebook hozzászólás
Ha tetszett a cikk oszd meg ismerőseiddel
Pin Share

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial