A Szegedi Ítélőtábla öt év szabadságvesztéssel sújtotta véglegesen azt a férfit, aki 2020 őszén élettársával olyan súlyosan bántalmazott egy hajléktalant Szegeden, hogy az áldozat belehalt sérüléseibe a kórházban.
A táblabíróság bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés bűntettében a korábban már többszörösen büntetett vádlottat. Emellett a bíróság elrendelte a férfi esetében két felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását más bűncselekmények miatt.
A vádirat szerint 2020. szeptember 27-én, délelőtt Szegeden, a Tisza árterében, a Felső-Tisza-parton a vádlottak – a férfi és élettársa -, valamint ismerősük, a későbbi sértett közösen fogyasztottak alkoholt. Mivel gyanították, hogy ismerősük elitta egy üveg pálinkájukat, veszekedés tört ki közöttük. A vádlottak többször megütötték, rúgták a sértettet, egy faléccel is bántalmazták, majd az erősen vérző férfit magára hagyták az ártérben. A járókelők találtak rá a férfit kora délután, értesítették a mentőket, de a sértett a kórházba szállítást követően meghalt.
A szakértői vélemény szerint a sértett halálában közrejátszott az is, hogy vérzékenységhez hasonló betegségben szenvedett.
A jogerősen elítélt férfi korábban tagadta bűnösségét, ám az elsőfokú eljárás után beismerte az áldozat bántalmazását és kifejezte megbánását. A táblabíróság a döntésével helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlott élettársát korábban a törvényszék négy és fél év börtönbüntetéssel sújtotta, derül ki az MTI közleményéből.
via blikk.hu nyomán / illusztráció freepik.com