Matrend

cropped matrend magazin.png

Ne gondolja az olvasó, hogy kizárólag Ausztriában dolgozó magyarokról írunk. Olvasóink levelei sorozatunkra egész Európából érkeznek, és a következő cikkünkben egy Hollandiában dolgozó kamionsofőr, Lali lesz a fókuszban. Az 51 éves férfi, eredeti foglalkozását tekintve közgazdász, élete álmát valósította meg, amikor beült a DAF kamion volánja mögé. Lali havi négyezer euróért rója Európa – főként Hollandia, Belgium és Franciaország – autópályáit.

Három hét Hollandia, egy hét Budapest

Öt év alatt legfeljebb egyszer-kétszer fordult elő, hogy megpróbáltak befújni valamiféle altatógázt a vezetőfülkébe, vagy feszegették az ajtót. Ettől eltekintve abszolút biztonságos meló a miénk – jelezte Lali, amikor rögtön a beszélgetésünk elején arról érdeklődtem, nem veszélyes-e értékes rakománnyal járni Európa országútjait. – Meg aztán értékes rakományt ritkán szállítok, általában faárut, kutyatápot, nyersanyagokat, szemetet, úgynevezett big bag zsákokat, papírt viszek Hollandiába, Belgiumba, Dániába, Németországba, Olaszországba, Franciaországba, többnyire Marseille-be. Olyankor nyitva hagyom a pótkocsit és a rakteret, amikor lefekszem aludni, a tolvajnak nem is kell felhasítania a ponyvát, mert látja, hogy csak kutyatáp van a raktérben, az meg nem kell neki.

Lali – maradjunk ennél a becenévnél, ami ráadásul a valódi neve hősünknek, hiszen Lajosnak hívják – 51 éves, kétgyermekes családapa, de elvált, és a barátnőjével él Budapesten. Igen, Budapesten, már amikor itt tartózkodik, mert amúgy egy holland szállítmányozási cég alkalmazottja, amelynek Eindhoven mellett van a telephelye. És hogy miért a kétlaki élet? Ennek is logikus a magyarázata.

„Amikor 2018-ban elkezdtem a kamionozást, kitelepültem Hollandiába, évekkel később ott béreltem egy szobát harmadmagammal Helmondban, egy úgynevezett vakációparkban – beszélt Lali a kezdetekről. – Másfél évig így éltem, két magyar sráccal együtt béreltük a szobát, a rám eső lakbér rezsivel együtt havi 500 euró volt. Ezt én sokalltam, ezért másfél év után úgy döntöttem, hazatelepülök, miközben továbbra is a holland cég alkalmazottja maradtam. Most már három és fél éve úgy dolgozom, hogy három hétig járom az országutat, éjjelenként a kamion fülkéjében alszom, aztán hazajövök Pestre, és egy hetet itthon töltök az élettársammal. Aztán kezdődik elölről a verkli.”

Nyomott a matrac, azonnal kicserélte a tulaj

Első pillantásra nomád életmódnak tűnik mindez, de gyorsan kiderül, a kamionban úgy lehet aludni, mintha szállodaszobában lenne az ember, Nyugat-Európában pedig minden benzinkútnál van zuhanyozási lehetőség, Franciaországban ingyenes, máshol 3-3,5 euró a tarifa.

Az első este, amikor elkezdtem dolgozni, túl puha, kifeküdt volt a matrac, és szóltam a főnöknek. Másnap ott volt a kamionomban egy vadonatúj, átszámítva 200 ezer forintos, kényelmes matrac. Megkérdeztem a főnököt, mivel tartozom. Semmivel, felelte, az a legtermészetesebb, hogy gondoskodik a munkavállaló kényelméről.

Ez a dolognak az emberi oldala, az anyagiról meg csak annyit, hogy a holland törvények értelmében minden olyan éjszakáért, amit a kamionban tölt a sofőr, 60 euró jár neki…

Lali különben közgazdasági egyetemet végzett, és jó húsz évig egy multinál volt előbb közép-, majd felső vezető. De valami hiányzott az életéből, és az a valami a kamion volt.

„Kisgyerekkorom óta kamionsofőr szerettem volna lenni, de a szüleim nem engedték, azt mondták, le kell diplomáznom, és értelmiségiként kell keresnem a kenyeremet – idézi fel a múltat. – A biztonság kedvéért valamennyi kategóriájú járműre letettem a vezetői vizsgát, hátha egyszer alkalmam nyílik a pályamódosításra. És öt évvel ezelőtt válaszoltam egy magyar munkaközvetítő hirdetésére, Hollandiába kerestek kamionsofőrt. Azóta érzem úgy, hogy a helyemen vagyok. Mindennap boldogan ülök be a kamionba, nem érzem munkának azt a tevékenységet, amivel pénzt keresek.”

Lali egy huszonöt főt foglalkoztató, Eindhoven melletti cégnél helyezkedett el. A huszonöt sofőrből húsz holland, három magyar, egy-egy litván és lengyel. Tizenegy eurós órabérrel kezdett, ma már óránként tizenhét eurót keres.

A hollandok sem kapnak többet, ilyen szempontból nem diszkriminálják a külföldieket. Az viszont alapfeltétel, hogy az ember tudjon legalább angolul. Ha karambolozol, nem rúgnak ki, mert ez benne van a pakliban, de ha nem beszélsz angolul vagy hollandul, akkor rövid úton eltanácsolnak. Nem akarnak bajlódni az állandó magyarázgatással – ad betekintést Lali a hollandiai munkakörülményekbe.

Összejön a havi négyezer euró

Lali átlagban 1000-1250 eurót keres egy héten, teljes ledolgozott hónap esetén a fizetése bőven több 4000 eurónál. (Van, ugye, még a napi 60 eurós „kocsiban alvási” pénz is.) Tizenharmadik havi fizetés ugyan nincs, van viszont úgynevezett vakációpénz, ami az éves nettó kereset 8 százaléka, és az eléri az 5000 eurót. Maximum napi 13 órát dolgozhatnak, ez heti három alkalommal felmehet 15 órára, de többre semmiképpen. És ha hét végén dolgozik, a szombati bér a hétközinek a 150, a vasárnapi a 200 százaléka! És még egy apróság: heti 40 óráig 17 euró Lali órabére, azon felül viszont már 130 százalék, azaz 22,1 euró.

Heti 55-70 óra között dolgozunk, ez elviselhető. Nem panaszkodom, elégedett vagyok. Így, hogy gyakorlatilag Budapesten élek, és nem kell lakást bérelnem Hollandiában, sokat félre tudok tenni. Ennél többet talán csak Skandináviában, esetleg Angliában tudnék keresni, de oda cseppet sem vágyom – mondja.

Hollandiában két dolog nagyon drága, az autó és a lakás. Ezért is költözött haza, ráadásul Eindhovenből a Wizz Airrel könnyűszerrel haza tud repülni, még sohasem fizetett 100 eurónál többet egy retúrjegyért.

Odakint egy negyedévre 350-400 euró az útadó, igaz, cserébe én még kátyúval nem találkoztam – jegyzi meg. – Általában is jellemző Hollandiára, hogy a polgár nyugodtan számonkérheti, mit csinál az állam vagy az önkormányzat az adójával. Ezt hívják tiszta viszonyoknak.

Itthon még mindig azt hiszik az emberek, hogy a kamionosnak lenni afféle ledér életforma, pedig erről szó sincs.

A nyolcvanas, kilencvenes években valóban előfordultak a kamionparkolókban könnyűvérű nőcskék, de az már a régmúlt, ma már ilyesmi régóta nincs azokban az országokban, amerre én járok – mosolyog Lali. – Egyébként sem lenne időnk és lehetőségünk ilyesmire, csak a munkával foglalkozunk, nem kockáztathatjuk meg a késést, és örülünk, ha találunk megfelelő parkolóhelyet, mert ez sok országban probléma.

Lali álma egy Scania, a kamionok Ferrarija

Lali egy holland DAF márkájú kamiont vezet, ami természetesen nem az ő tulajdona, hanem a cégé, de állandóan nála van, azaz benne hagyhatja a személyes dolgait.

Az álmom egy svéd Scania, az a kamionok Ferrarija, de a DAF-ra sem lehet panaszom – állítja. – Az enyém 2015-ös évjáratú, 800 000 kilométer van benne, egy évben rendszerint 120 ezer kilométert teszünk bele. Általában három-négyévente cserélik a kocsikat, most a Covid miatt egy kicsit megcsúszott a tulaj, ugyanis két évig jóformán csak élelmiszert szállítottunk, és különben sem tudták, mit hoz a jövő, ezért kivártak a cserével.

Lalinak nincs veszélyben az állása, Hollandiában sofőrhiány van. Újdonsült ismerősünk bízik benne, hogy még a nyugdíjkorhatáron túl is vezetheti a DAF-ot, vagy szerencsés esetben a Scaniát, hiszen neki a kamionvezetés igazi álommeló, dreamjob, ahogy arrafelé mondják a közös nyelven

via index.hu

Facebook hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük