Matrend

cropped matrend magazin.png

„Most végeztem el egy képzést, októbertől egy magáncégnél leszek buszsofőr, a fizetésem nettó 500-600 ezer forint lesz, ami több, mint amennyi a tanári bérem volt bruttóban” – nyilatkozta a Népszavának Szűcs Tamás, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium volt tanára, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) korábbi választmányi elnöke. Szűcs még a nyáron rendkívüli felmondással fejezte be az iskolai munkát. A végső lökést a státusztörvény adta meg neki, de egy ideje már ezt leszámítva is gondolkodott a váltáson.

„Ha nincs ez a törvény, lehet, hogy nem billen át a dolog. Eddig sem volt rózsás a helyzet, ám most kifejezetten pocsék. Azt nem tudom, mekkora lesz a felmondási hullám, úgy érzékelem, a pedagógusok körében nagy a letaglózottság és a tétovaság” – tette hozzá.

A cikk emlékeztet, a pedagógusoknak szeptember 29-ig, e hét péntekig kell nyilatkozniuk, ha nem fogadják el a bosszútörvényként is emlegett rendelkezés szabta feltételeket és az új köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt, ami a közalkalmazotti státuszt váltja fel.

illusztráció wikimedia

Facebook hozzászólás
Ha tetszett a cikk oszd meg ismerőseiddel
Pin Share

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial