Egy megtört szívű anya döbbenetes erejű fotókat osztott meg felnőtt fiáról azután, hogy a férfi néhány hónapig kemény kábítószereket használt – számolt be a Mirror.
Cody Bishopról édesanyja először 2019-ben közölt képet egy kétségbeesett bejegyzés kíséretében, miután az akkor 26 éves férfi a heroin és a metamfetamin rabja lett.
Az első képen Cody egészséges és mosolygós 26 éves. De a másodikon, amely mindössze hét hónappal később készült, lesoványodott, a testét sebek borították, és az utcán élt.
Jennifer Salfen-Tracy, az édesanya a képeket elrettentésnek szánta, azt illusztrálva, hogy mit tesz a kábítószer egy egészséges szervezettel.
„Habozok megosztani [a képeket], de sokan kérdezik, hogy mennek a dolgok, ezért úgy érzem, meg kell tennem. Ezen az úton megtanultam, hogy nagyon sok ember és család küzd ugyanazzal a szívfájdalommal, de nem beszélnek róla. Ez egy tipikus problémája a mai világunknak. Össze kell fognunk, és a megoldásra kell összpontosítanunk” – írta a képek megosztásának idején.
Szerencsére ez a történet happy enddel végződött. 2022 januárjában egy új poszttal jelentkezett, Cody pedig ekkor már egy éve egy rehabilitációs programban vett részt. Megosztott egy új fotót fiáról, aki boldognak és egészségesnek tűnt, és ezt írta hozzá:
„Most azt mondhatom, hogy Cody a ‘gyógyulás arca’ a ‘heroin és a met arca’ helyett.”
via szeretlekmagyarorszag.hu