A Kölni Egyetem kutatóinak sikerült dekódolniuk azokat a rejtélyes írásjegyeket, amelyekkel eddig senki sem tudott mit kezdeni. Az írás karaktereit először több mint 70 évvel ezelőtt fedezték fel tudósok közép-ázsiai barlangokban, melyek tálak és edények felületére voltak faragva. Ez a kusán írás olyannyira megnehezítette a nyelvészek dolgát, hogy a megfejtését csak mostanáig nem sikerült elérniük.
Egy a Transactions of the Philological Society című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint ez az írás a Kusán Birodalomból származik. A karakterek körülbelül 60%-át sikerült már megfejteni, ami lehetővé teszi, hogy elkezdjék olvasni a majdnem 2000 éves szöveget. A kutatók abban bíznak, hogy ez az új információ új fényt vet majd a Kusán Birodalom történetére.
A Kölni Egyetem kutatóinak sikerült összekapcsolniuk ezt az írást a baktriai nyelvvel. Ez egy kihalt iráni nyelv, amelyet Közép-Ázsia Tokharisztának is nevezett Baktria régiójában beszéltek.
A tudósok szerint a korábban ismeretlen kusán írást a i.e. 200 – i.sz. 700 között használták. Eredetileg több rövid feliratot találtak, amelyekhez három hosszabb szöveg is tartozott, amiket Tádzsikisztánban, Afganisztánban és Üzbegisztánban találtak. Ezek egyike sem volt eddig megfejthető, egészen addig, amíg 2022-ben nem találtak egy falba vésett, kétnyelvű szöveget, ami az északnyugat-tádzsikisztáni Almosi-szurdok sziklafalában tűnt fel. Itt az ismeretlen kusán írás mellett már ismert baktriai nyelv is látható volt. Az analízisek során rájöttek, hogy az uralkodó neve, Vema Takhtu, többször is feltűnik a szövegekben, valamint a “Királyok királya” címet is azonosítani tudták. Ez a kulcsot adta a további dekódoláshoz, ahol a karakterek fonetikai értékét igyekeztek meghatározni.
A kutatók azt feltételezik, hogy a kusán írás valószínűleg a belső-ázsiai nomád népek nyelve lehetett, akik eredetileg Kína északnyugati részén éltek. Valószínűsítik, hogy a Kusán Birodalom egyik hivatalos nyelve lehetett, mellett a baktriai, gandhári/közép-indoárja és szanszkrit is.
A szakértők szerint a mostani dekódolással a Kusán Birodalom történetét nagyjából úgy értjük majd meg, ahogyan egykoron sikerült a hieroglifákat megfejteni, amely Egyiptom múltját tárta fel.
via hvg.hu nyomán / illusztráció wikimedia