Miholina Márton négy évvel ezelőtt próbált véget vetni az életének, amikor egy budapesti kilátóból ugrott le. Bár a 19 méteres zuhanást csodával határos módon túlélte, a sípcsontja máig nem gyógyult meg teljesen. Márton korábban is küzdött mentális problémákkal, és a tettéhez vezető út során több tényező is szerepet játszott.
A fiatalember depresszióval küzdött, de nehezen fogadta el a szülei segítségét, akik gyerekkora óta rendszeresen vitték pszichológushoz. Voltak olyan időszakok, amikor sorra mondta le az alkalmakat, és így a szakemberrel való kapcsolata megszakadt. Ezen túlmenően, Márton és édesanyja között mindig is feszültségek voltak, és Márton úgy érezte, hogy nem tud megfelelni az elvárásoknak. A családjában többen is mentális betegséggel küzdöttek, ami további tényezőként befolyásolta Márton lelki állapotát.
A tragikus esemény előtt Márton egy tanulmányi kudarcot élt meg az egyetemen, és otthonukba villám csapott, ami miatt lakhatatlanná vált. Ezt úgy élte meg, mintha egy burkot téptek volna le a feje fölül, és ezáltal elveszítette a biztonság érzését.
Az öngyilkossági kísérlet után Márton tíz és fél hónapot töltött kórházban, ahol három végtagja is mozgásképtelenné vált ideiglenesen. A kiszolgáltatottság és a magány rendkívül nehéz volt számára, de a terápia és a pszichológus segítsége sokat segített neki a múlt feldolgozásában. Márton ma is rendszeresen jár konzultációkra, és tudja, hogy a depressziót folyamatosan kordában kell tartani.
Az események óta Márton teljesen más szemmel tekint a problémákra, és ha nehézségek merülnek fel, könnyebben kér segítséget. Bár még látogatja azt a helyet, ahonnan leugrott, már nem tudja elképzelni, hogy újra megtenné. Most már a napfényt látja, nem a felhőket.
Márton története arra emlékeztet, hogy még a legkisebb dolog is lehet a gyújtópont, ha valaki mentális problémákkal küzd. A segítségkérés fontos lépés lehet a felépülés útján.
via index.hu nyomán / illusztráció freepik.com