A Luton labdarúgócsapatkapitánya, Tom Lockyer a Bournemouth elleni bajnoki mérkőzés 58. percében eszméletlenül összeesett. A klub későbbi közleményéből kiderült, hogy a játékos szívproblémákkal küzdött, és a pályán szívmegállást szenvedett. A klub tájékoztatása szerint az orvosi személyzet ellátta Lockyert a stadionban, majd stabil állapotban szállították kórházba.
A klub közleménye ezt mondta: “Orvosi személyzetünk megerősítette, hogy csapatkapitányunknak a pályán hirtelen szívmegállást szenvedett, de a hordágyon fekve már magánál volt. A stadionban további kezelésben részesült, amiért még egyszer köszönetet mondunk mindkét fél orvosi csapatának. Tomot kórházba szállították, ahonnan megnyugtathatjuk szurkolóinkat, hogy állapota stabil, és jelenleg további vizsgálatokon vesz részt, családja pedig az ágya mellett van. Szeretnénk mindenkinek megköszönni a támogatást, az aggodalmat és a Locksnak küldött szeretetteljes üzeneteket.”
via sportal.hu