Az Észak-Dakotai Állami Egyetem tanulmánya szerint a műanyag vágódeszkák használata során évente 14-71 millió polietilén mikroműanyag szabadul fel az élelmiszer-készítés folyamán, amely bekerül az ételbe. A polietilén vágódeszkából származó éves mikroműanyag kitettséget egy fő esetében 7-50 grammra becsülték. A polipropilénből készült vágódeszkák esetében pedig a mikroműanyag kibocsátás éves szinten 49,5 grammra tehető.
Az egyetem kutatói egy előzetes tanulmány keretében vizsgálták, hogy a vágások során milyen mértékű mikroműanyag szabadul fel. A vizsgálat során öt embert választottak ki, akik különböző vágási technikákat alkalmaztak. Két típusú műanyag vágódeszkát, polietilénből és polipropilénből készültet, vizsgáltak. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy mindkét típusból mikroműanyag szabadul fel, és az emberi testbe is bekerülhetnek.
A kutatók úgy vélik, hogy a műanyag egyszer létrejöttével nincs vége, és függetlenül attól, hogy próbálják újrahasznosítani, kisebb részecskékre bomlik, amelyek eljutnak az emberi testbe. A tanulmány arra figyelmeztet, hogy a műanyag vágódeszkák használata káros lehet, és javasolják az alternatív, környezetbarát vágóeszközök használatát.
via nlc.hu nyomán / illusztráció pexels