Matrend

cropped matrend magazin.png

Káoszt teremtő viharok söpörtek végig kedden a Kárpát-medence fölött, amelyek jelentős anyagi károkat hagytak maguk után. Egy Kaposvár közelében élő olvasónk szerint egy felhőtölcsér ért földet, melynek nyomában jelentős károk keletkeztek. Az észlelő szerint a tölcsér körülbelül 19 óra 43 perc körül jelent meg, és néhány percig volt látható. Az Időképhez érkezett fotók is megörökítették ezt az intenzív jelenséget.

Nagyváradon is tombolt a vihar, melynek hatására fákat tépett ki gyökerestől, tetőket rongált meg és villanyoszlopokat döntött ki. A Bihar megyei városokban, valamint Kolozsváron is komoly károk keletkeztek. A tűzoltók számos városban vonultak akcióba a vihar után. Nagyváradon a viharos szél a legnagyobb károkat okozta, számos fát gyökerestől tépett ki, és épületekről is letépte a pléhtetőket, napelemeket, cserepeket, illetve alumíniumlemezeket döntött le.

A város szinte teljes területén az úttestre kidőlt fák miatt leállt a gépkocsiforgalom, több parkoló autó is megrongálódott. A viharos időjárásnak alig tíz percig tartó tombolásával sérültje is akadt, egy személyt kórházba kellett szállítani. A tornádószerű vihar az határ menti megyékben is károkat okozott, például Nagyszalontán, Margittán és Élesden is a katonai tűzoltók kényszerültek beavatkozásra. Kolozsváron is a viharos szél döntött ki fákat és rongált meg tetőket, azonban szerencsére nem történt személyi sérülés – számolt be a vészhelyzeti felügyelőség.

via roviden.hu nyomán / illusztráció Wikimedia

Facebook hozzászólás
Ha tetszett a cikk oszd meg ismerőseiddel
Pin Share

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial