Bryan Randall, a Sandra Bullock színésznő párja, 57 éves korában elhunyt. A People magazin tudósítása szerint a fotós szombaton távozott az élők sorából, miután három éven át küzdött egy gyógyíthatatlan idegsorvadásos betegséggel.
A család közleményében olvasható: “Nagy szomorúsággal tudatjuk, hogy augusztus 5-én Bryan Randall békésen elhunyt az ALS-szel folytatott hároméves küzdelem után. Bryan már korán úgy határozott, hogy az ALS útját magában hordozza, és mi, akik mélyen törődtünk vele, mindent megtettünk annak érdekében, hogy tiszteletben tartsuk kérését.”
Az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) egy idegsorvadásos betegség, mely során a központi idegrendszer mozgató idegsejtjei pusztulnak el. Ennek következtében az akaratlagos izmok fokozatosan gyengülnek, majd sorvadnak el. A betegség kiváltó okai továbbra is ismeretlenek, és nincs rá gyógyír.
Az 59 éves színésznő 2015 januárjában találkozott Bryan Randall fotóssal, amikor őt kérte fel kisfiának születésnapi fotózására. Kapcsolatukat még az év során nyilvánosságra hozták, és azóta együtt éltek. Bullock 2010-ben fogadott örökbe egy kisfiút, Louist, majd 2015-ben egy kislányt, Lailát. Bryan Randallnak már korábban született egy lánya is, Skyler. Egy 2021-es interjúban Bullock elmondta: “Megtaláltam életem szerelmét. Két gyönyörű gyerekünk van – Bryan idősebb lányával együtt három. Ez a világ legcsodálatosabb dolga.” A színésznő hozzátette, hogy Bryan “az a példakép, akinek szeretné, hogy gyermekei felnézzenek”.
via telex.hu nyomán / illusztráció Wikimedia