Matrend

cropped matrend magazin.png

“Sokan jöttek hozzám azzal, hogy csodálkoznak, miért nem nyírtam ki magam, tekintettel arra, amit a nyilvánosság részéről kaptam.  Más lehetőségem nem volt, meg kellett küzdenem vele. Erős támaszom van, és ennek a legnagyobb motivációs ereje a kislányom és az emberek iránti szeretet” – nyilatkozta Tóth Gabi a Blikknek.Értékrend” – írta Tóth Gabi Instagramon, ahol olyan magyar vacsorát  posztolt, hogy a turul madár tokaji aszút könnyezik tőle | szmo.hu

Az általában a magánélete tiszteletben tartását kérő énekesnő az interjúban beszélt arról, hogy 2023-ban “rengeteg élménnyel gazdagodott”, például év végén hivatalosan is elvált Krausz Gábortól. Tóth szerint kettejük között “nem volt minden rossz”, voltak szép élményeik, csak éppen párként, “mint férfi és nő” nem illettek össze. A gyerek hirtelen jött az életükbe, majd kiderült, hogy különbözőek az érdeklődési köreik és az értékrendjük.

A szakítás bejelentésekor fájt neki, hogy “Gábor burkoltan megjegyzéseket tett rám a közösségi oldalán”, de megérti, hogy férfiként nehéz volt számára feldolgozni a házasság kudarcát. Krausz szerint neki kellemetlen helyzeteket okozott az élet, Tóth pedig a Fricska együttes táncosával jött össze. Tóth szerint azonban nem történt megcsalás.

Viszont azok a cikkek fájtak neki, amelyek róla jelentek meg, mert ezek “negatív irányba formálták a megítélését, közösségi gyűlölet tárgyává váltam a kommentelők körében.”

Akinek nincs fogalma Tóth Gabiról, a férjéről, az eseményekről, vagy mi köze van ehhez az egészhez a pápának, annak ajánljuk szépirodalmi gyorstalpalónkat a témában.

Facebook hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük