Végül nem Pákó esett ki?

Újabb búcsúra került sor a Farm VIP-ben, ezúttal egy játékosnak kellett elhagynia a versenyt. Ezúttal Fekete Pákónak kellett távoznia, aki később. MUTATJUK A RÉSZLETEKET!

A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!

—>> KÖVETKEZŐ OLDAL

Ez is érdekelhet:

Az Alfa Romeo PR anyagai a Tonale-ról nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy hogyan és miért képes az autó úgy kezelni, „mint egy igazi Alfa” – mindezt a karosszéria további megerősítésének és a különösen hangolt kerékgeometriának köszönhetően, amelyek célja, hogy az autó egyszerre legyen szórakoztatóbb vezetni és kényelmesebb, mint a „legjobb versenytárs”. És bizonyos mértékig, különböző körülmények között, a Tonale valóban olyan dinamikusan kezel, mint a szegmens egyik jobb lehetősége.

De nincs különösebb fürgeség, igazi élesség vagy természetes atletikus jellemző a mild-hibrid kanyarodásában, amint a kocsi befejezi a kanyarodást. És amikor azt remélnénk, hogy az összkerékhajtású PHEV javítani tudja az autó gázadás melletti egyensúlyát, és egy kicsit több vezetői élményt biztosít, valójában nem olvad össze meggyőzően a belső égésű motorral hajtott első tengellyel, amikor keményen gyorsítunk ki egy kanyarból. Itt a Tonale egy kicsit mintha saját magával háborúzna, mivel a különböző hajtásláncok a saját specifikus beállításaikra reagálnak és válaszolnak.

A rugózás kényelmét tekintve inkább az Alfa passzívan csillapított mild-hibrid Tonale-ja tűnt lenyűgözőnek az olasz utakon, mivel jól kordában tartott és elkerülte a törött aszfalton való durva zötyögést, mint a nehezebb PHEV modell az Egyesült Királyságban. Az utóbbi nehezen tartotta megfelelően a karosszériát és a stabil utazást a vidéki utakon, a kapcsolható lengéscsillapítók pedig hol túl puhává, hol keményebbé tették, de nem tűnt jobban összeszedettnek. A Giulia szedán folyékony precizitása messze van attól, hogy egyenlő legyen, még akkor is, ha a Tonale kanyarodás tekintetében valamivel élesebb, mint az átlagos kompakt SUV.