Hímzek, mert ez az egyetlen örömöm, amit még megengedhetek magamnak. A nap többi részében a filléreket számolom, és azon gondolkodom, mit főzzek, hogy ne költsek túl sokat.
Soha nem gondoltam volna, hogy így alakul az életem. Egész életünkben dolgoztunk és adtunk, most pedig magányosan élem a napjaimat. Szomorú ez a sors, de talán egy nap a gyerekeim megértik. Attól tartok, akkor már túl késő lesz.
Leave a Comment