Mint nemrég elmondta, már 47 évesen, legkisebb fia születésekor világosan érezte: nincs megállás. Nem öregedhet meg, mert nem teheti meg. Azóta is ezen az elven él, s ma, 64 évesen is változatlanul tartja magát ehhez. Nem hajlandó beállni a nyugdíjba vonulók sorába, és nem azért, mert nem lehetne – hanem mert nem akarja. Fejben és testben is élesnek kell maradnia.
EZT NYILATKOZTA A HÍRESSÉG:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
—>> KÖVETKEZŐ OLDAL
Ez is érdekelhet:
A Renault Mégane aligha úgy készült, hogy a modellcsalád minden tagjának dinamizmusát drámaian megnöveljék – bár melyik gyártó ne szeretné, ha új modellje minden téren felülmúlná az előzőt? Ennek ellenére tesztautónk inkább az ellenkezőjét sugallta: itt nem az élvezetes vezethetőség, hanem a kényelem és a könnyed használhatóság került a középpontba.
A hétköznapi Méganek hosszú ideje élvezik a RenaultSport változatok által megteremtett dinamikus hírnév előnyeit – gyakran anélkül, hogy valóban kiérdemelték volna azt. A meglepetés most az, hogy ez a változat határozottan a kényelmet részesíti előnyben, nem pedig a magabiztos tapadást vagy a vezetési élményt.
A futómű minden helyzetben lágy hatást kelt: városban finoman csillapít, országúton kellemesen rugózik, és szinte mindig csendes – kivéve, ha valóban nagy úthibákkal találkozik. Ez a komfortszint inkább egy nagy szedánra, semmint egy kompakt ötajtósra emlékeztet.
A kormányzás könnyű, kissé érdektelen, és kanyarodás közben sem igazán súlyosbodik. A kezelhetőség hétköznapi tempónál kellemesen fokozatos, és a karosszéria dőlése lassan épül fel, anélkül hogy ez a kormányérzet rovására menne. Viszont ha a tapadás elkezd fogyni – ami nem igényel különösebb erőfeszítést –, az első kerekek hamar megadják magukat, és az autó orrtolósá válik.
A kényelem és a stabilitás tehát erősek, de a vezetési élmény hiányos. A Mégane egyes elemeiben igazi francia családi autóként viselkedik (puha rugózás, gördülékeny kanyarmenet hétköznapi tempónál), de más szempontból ettől elmarad. Talán némi kormányérzet és egy harapósabb első futómű elegendő lenne ahhoz, hogy visszatérjen az az igazi „joie de vivre” – de ezek nélkül kicsit üresnek hat.
És ha már hétköznapi közlekedés során is érezni a korlátokat, akkor a Millbrook Proving Ground dombos tesztútján azok még nyilvánvalóbbá válnak: ez az autó nem sportos ízlésre készült. Az oldaltartás viszonylag alacsony, és a puha felfüggesztés gyorsan engedi, hogy a karosszéria kanyarban megdőljön, ami korai alulkormányzottsághoz vezet.
Bár a menetstabilizáló rendszerek jól működnek, megakadályozva, hogy a sietős gázadás teljesen szétzilálja az első kerekek tapadását, ezek a rendszerek már nem kapcsolhatók ki, így sportosabb beavatkozásokra nincs lehetőség.
