A hivatalos közlemény szerint az óraátállítás nem tolódik ki a hónap végére, hanem már október 26-án, vasárnap hajnalban kell visszaállítani az órákat. Ez azt jelenti, hogy egy órával többet alhatunk, és hivatalosan is kezdetét veszi a téli időszámítás.
ITT VANNAK AZ OKOK:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
—>> KÖVETKEZŐ OLDAL
Ez is érdekelhet:
Mindkettő állandó összkerékhajtású, a Defender pedig valójában 226 kg-mal nehezebb, és az aerodinamika sem segít ezen, tehát ez teljes mértékben a motornak és a sebességváltónak tudható be.
Belül is egy mészárlás ez a fej-fej melletti küzdelem. Sokkal szebb dizájn, sokkal szebb anyagok minden területen, és sokkal modernebb vezetéstámogató és infotainment technológia található a Defenderben.
Tulajdonképpen az egyetlen ok, amiért inkább a Land Cruisert venném – és ez minden bizonnyal hatalmas tényező lesz azok számára, akik terepjárót vásárolnak, különösen a világ kevésbé barátságos részein –, a megbízhatóság. A Toyotának van a legjobb hírneve ebben a tekintetben, míg a JLR-nek, nos, nincs.
Alig egy évtized telt el a második világháborús propelleres Avro Lancaster bombázó és a sugárhajtású, nukleáris fegyverzettel ellátott, delta szárnyú Avro Vulcan első repülése között. Ez majdnem ugyanannyi idő telt el, mint a „J150” Land Cruiser és az „L663” Defender indítása között, és nem nagy különbség ezt a párhuzamot megvonni. Az infotainment valószínűleg nem lesz prioritás a Land Cruiser vásárlói számára, de ettől függetlenül fontos. A 8 hüvelykes érintőképernyő elavultnak tűnik, de nincsenek feltűnő hiányosságok. A navigáció rendben van (de hiányoznak az élő forgalmi adatok), hasonlóan a Bluetooth-hoz az iPhone-ról érkező audiolejátszáshoz. Van CarPlay, ha bedugom, és a 14 hangszóró nagyszerűen szól. Csak akkor akadozott, amikor arra kértem, hogy rengeteg zeneszámot hagyjon ki. A kézikönyv szerint az utántöltést csak Toyota szerelő végezheti, kivéve vészhelyzet esetén. Mivel úgy ítéltem meg, hogy a naivitásom eredménye erre a célravezető, vettem egy kis AdBlue-t egy Shellnél, felnyitottam a motorháztetőt (nincs töltőpisztoly a benzinkútnál, mint egy újabb autóban), rázártam a flakont és vártam. Kész – szép. De mi is ez? Fel kellett töltenem, nem csak beletöltenem egy kicsit? Visszamentem a kocsiba, hogy vegyek egy nagy tankot. Természetesen sikerült összehoznom egy kis vacakot, de akik rájönnek, hogyan kell izzót cserélni, azoknak semmi bajuk nem lesz. És még ha kicsit ki is öntöttem, volt egy gumiból készült kifolyótálca, és szerencsére az AdBlue már nem úgy szaglik, mint a vasútállomáson az uraknak.
Miután ezzel végeztem, hála Istennek a többit a Marshall személyzetére bízhattam. Milyen nagyszerű élmény volt – ráadásul, hangsúlyozom, anélkül, hogy ismerték volna a munkám természetét. Azonnal és melegen fogadott egy elegánsan öltözött hölgy az ajtóban, elvette az autóm kulcsait, és felajánlotta, hogy használhatok egy laptopállomást – vagy akár, amikor mondtam, hogy megbeszélésem van, az egyik irodájukat – és egy kávét. A kiszolgáló csapat még hátra is beengedett, hogy elkészítsem az alább látható fotót.